Mille-Domi/Rólunk

Bemutatkozó

Kórusunk 2006-ban alakult olyan felvidéki fiatalokból, akiknek nagy része már korábban is énekelt. Első vezetője Bodnár Noémi volt.

Az eltelt évek során a kórus több változáson ment keresztül. 2008-ban Prága soktornyúságára utalva felvette a MILLE DOMI nevet, és a helyi református gyülekezet, valamint a CSMMSZ (Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége) támogatásával működött tovább. Simon Szabó Krisztina vezetése alatt repertoárunk tovább bővült, az egyházi tematikájú művek mellett könnyedebb hangvételű darabok, középkori és reneszánsz énekek, spirituálék, valamint pergő magyar dallamok is megjelentek. Több prágai, a CSMMSZ által szervezett rendezvényen léptünk fel, de énekeltünk a HAGIBOR Zsidó Szociális Otthon lakóinak, résztvevői voltunk a Magyar Református Egyház Alkotmányozó Zsinatának megalakulása alkalmából Debrecenben megrendezett hálaadó ünnepségnek. Több ízben is képviseltük a Prágában élő magyarokat a budapesti Művészetek Palotájában évről évre megrendezésre kerülő Református Énekek hangversenyén.

A kórus számára a következő állomást a 2013-as év jelentette, amikoris Simon Szabó Krisztinát Major Zsófia váltotta a kórusvezetésben. A csapat új tagokkal bővült és repertoárját is megújította. 2014-ben a kórus sikeres koncertet adott a prágai magyar közönség számára, amelyet a duna televízió is rögzített. 2014 őszén a kórus Székelyföldre látogatott, hogy részt vegyen a X. Nemzetközi Balázs Ferenc kórusfesztiválon.

Amennyiben kedve támad csatlakozni e létszámában ugyan kicsiny, ám lelkes csapathoz, keressen fel minket próbáinkon, azaz keddi napokon 18,30 – 20,30 óra között a Nemzetiségek Házában, vagy írjon az

alábbi e-mail-címünkre.

A szervezet székhelye (a próbák helyszíne)

Dům národnostních menšin (Nemzetiségek háza)

2. emelet,

Vocelova 602/3,

120 00 Praha 2

 

Kapcsolattartó és egyéb elérhetőségek

E-mail: milledomi@milledomi.cz

Web: milledomi.cz


Prágai Magyar közösségi portál
Ön a Prágai magyar portál oldalain van.
ADY ENDRE DIÁKKÖR Ryťířská 27 Praha 1 110 00
Balassi Intézet Prágai magyar kulturális intézet
Budapest étterem Slezská 909/86 130 00 Praha 3 +420 602 221 323
Coexistentia - Együttélés Politikai Mozgalom
CSMMSZ Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége
CSMOT Csehországi Magyar Orvosok Társasága tel: +420/724/086566
GÖRGEY ARTÚR TÁRSASÁG Rez 45 Husinec Rez CZ 250 68 Telefon: + 420 220 940 190 + 420 266 172 073
Iglice egylet Spolek Iglice Egylet, Slunečnicová 2975/3, Praha 10, 106 00 tel: 604 456 604 (Serédi László)
Közép-Európai Tanulmányok Tanszék Katedra středoevropských studií Filozofická fakulta Univerzity Karlovy v Praze náměstí Jana Palacha 2 116 38 Praha 1 tel.: +420 221 619 819
Mille-Domi Dům národnostních menšin – Praha II. emelet Vocelova602/3 120 00 Praha 2
Nyitnikék
Magyar Köztársaság Prágai Nagykövetség Pod Hradbami 17, Praha 6-Střešovice +(420)-220-317-200
PRÁGAI REFORMÁTUS MISSZIÓI GYÜLEKEZET Prága 1, Klimentská ulice 18
Pszicho-klub